Amióta anya lettem kavarog bennem egy új szemléletmód, melyet nehéz szavakba önteni. A gyermekem révén értettem meg az élet végtelen folytonosságát és finom összefüggéseit.
Amig kicsi volt, minden este úgy éreztem, elvesztettem egy újabb napot, mely többé nem jön vissza. Eggyel kevesebb napom maradt, hogy vele lehessek - mert megállíthatatlanúl felnő és elvesztem Őt - az élet legnagyobb ajándékát, a fényt, a vidámságot, mindennek az értelmét.
Fura ezt kijelenteni, de örlődtem a végtelen öröm és a szorongó depresszió között.
Aztán valami szép lassan átfordult bennem. Megértettem, hogy nem számít mi fog történni, ahogy az sem számít én hogyan nőttem fel. Nem kell félnem a kapott mintáktól, a vélt vagy valós sérelmektől, melyeket gyermek korom óta hurcolok magammal. Attól sem kell félnem, hogy ezekből a negatív emlékekből milyen nyomokat hagyok az ő kicsi lelkében.
Egyetlen feladatom van: szeretnem kell őt, minden erőmből, teljes szívemből, mindíg, minden körülmény között!
Aztán ahogy telt az idő valami tovább mozdult bennem. Láttam sanyarú sorsú gyermekeket, árvákat, betegeket. Láttam családokat, akik elvesztették gyermeküket. Rájöttem, hogy milyen végtelenül szerencsés vagyok, hogy itt és most szerethetek! És újra megerősödött bennem a tudat, hogy egyetlen dolgom a SZERETET.
Ma már hiszem, hogy a szeretet amit mások iránt érzünk valójában a világ minden emberéhez eljut. Ha arra gondolok, hogy ebben a pillanatban hány millió ember öleli magához a gyermekét, a párját, valamelyik családtagját, szinte látom, ahogy ez a szeretet energia megbizseregteti a levegőt. És jut annak is ebből a bizsergésből, aki egyedül van, kiszolgáltatott, beteg - haldoklik.
Szeretem az idős embereket. Nem tudok tenni értük többet - csak szeretni. Tisztelettel gondolni az életükre, melyet lehet, hogy szokványosan éltek végig, lehet, hogy végig küzdötték, végig lázadták, dolgoztak, ittak, gyűlölködtek vagy szerettek. Akárhogy is, tapasztalatokat szereztek, tanítottak és tanultak. És ami kerek egésszé teszi számomra ezt az egészet, hogy most már nem csak tudom, de meg is értettem, hogy ők is pontosan így kezdték! Ahogy én, ahogy a gyermekem, ahogy a szüleim és a nagyszüleim. A világon a legnagyobb szent és a legutolsó gazember is gyermek volt. És kit így, kit úgy szeretett az anyukája, családja, barátai.
Ha arra gondolok, hányan nőttek fel szeretet nélkül újra arra jutok, hogy egyetlen felelősségem a lehető legnagyobb szeretetet, megértést és elfogadást adni a környezetemnek.
