Kanyargott az erdei út, néhol lépésben kellett gurulni, annyi kátyú volt rajta. Apa már évek óta az erdészethez jár fenyőfát venni, de ez az első alkalom, hogy vele tartok - úgy gondoltam jó móka ha család együtt megy válogatni a fák között. EN (akinek köszönhetően már igazi családdá váltunk) félig felöltöztetve az overálba ücsörgött a gyerekülésben mellettem.
- Odanézz egy őzike! - Apa megállította az autót és csillogó szemmel megvártuk, amíg az őz társával együtt komótosan átvonult az úton. Utána még sokáig zötykölődtünk.
A fenyves, ahol a fák között barangoló nyolc-tíz ember a saját karácsonyfáját kereste, egy domboldalon terült el. Az egyik erdész már ismerősként köszönt Apának, beszéltek pár szót, majd nekivágtunk az erdőnek. Látszott hogy évek óta innen vágják a karácsonyra valót, már egész megritkult az erdő. Az erdészet alkalmazottai mind a természet emberei voltak, arcukra barázdákat vágtak az időjárás szélsőségei, kezeik olyan durvák voltak, hogy kesztyűre nem is volt szükségük a munkához. Legalább 20 percet csatangoltunk a fák között, EN a hasamra kötve hol az eseményeket figyelte, hol a sálammal, gombjaimmal játszott. Végül megtaláltuk a MI FÁNKAT, amit hamarosan kivágtak számunkra és össze is kötöztek az erdei emberek.
Kicsit átfagyva, piros arccal ültünk vissza az autóba és egész úton haza felé arra gondoltam, milyen jó lesz Szenteste ránézni a feldíszített karácsonyfára és tudni, hol sütött rá a nap és hol  öntözte az eső, és jó lesz felidézni a kemény kezű embereket akik ott dolgoztak.

Hajnali kelés, autózás a ködös fagyos utakon, társaság, sötétség, Esthajnalcsillag, kanyargós erdei utak, Szentkereszt, Szántó, derengő ég, parkolás, köves úton gyalogló emberek, lehelet pamacsok, megérkezés, gyerek sírás, topogó lábak, a völgyben tengerként hömpölygő köd, halványuló csillagok, alig látható repülő húzta csíkok az égen, sámándob, szívverés, várakozás, narancsos színek, összpontosuló figyelem, egy irányba forduló arcok, fényképező gépek, aprócska és egyre növekvő melegség a horizonton, nevetés, fény, fény, fény, fény.
Színek és árnyékok, behunyt szemek, imák és sóhajok.

Ma mosogatás közben rám köszöntött a jázmin illat. Már napok óta vártam, hiszen kis cserépben ott állt az asztalon a szinte szemmel láthatóan növekvő hagymás növényke, - de ma délelőtt valahogy elfeledkeztem róla. Kellemes meglepetés volt szimatolni és követni az illatot - hmm mi ez? En-nek is megmutattam. Azt nem tudom, mennyire tudatosult benne hogy a virágnak illata van, minden esetre nyújtogatta a nyelvét - az ízére biztosan kíváncsi volt :)
A kacsacombok már a fagyóban várják a vasárnapot, hogy a Szenteste egyik főszereplőivé válhassanak.
A holnap a zarándoklat napja lesz és a mézeskalács sütéséé, legalább is remélem.... Ember tervez, Isten végez - és egy jó adag humorérzékkel könnyűvé válik minden. Úgy legyen!

Két kicsi kezét fogva óvatosan lépkedtünk a polcok között, majd szinte húzott, úgy nekiszaladt. Igen, egy éve még nem volt velünk, most pedig a világ legtermészetesebb módján együtt szerezzük be a karácsonyi ajándékokat, vásárolunk.

Milyen érdekes, ugyan az vagyok aki 12 hónapja voltam, és mégis annyira más. Mint ha tegnap lett volna és mintha 1000 év telt volna el. 
Hogy fér meg ez a kettősség egyszerre? 

Még nincs egy éves. Ez lesz az első közös karácsonyunk. Overált és kis trikókat kap ajándékul, a nagyikra és a nagynénikre hagytuk a játékok ajándékozásának örömét. Most még úgy is a csomagolás lesz érdekesebb, nem pedig az amit a csomagban talál. 

Elfáradt, a kocsiban elaludt. 
Elfáradtam én is. A mai nap volt ilyen fárasztó? Vagy az elmúlt egy év? Vagy ez a sötétség? 
Advent van. Várakozunk. Várjuk, hogy megszülessen a Fényhozó.
Milyen jó, hogy egyre több gyertya fénylik a koszorún és oszlik a homály! Milyen jó lesz hogy a fényük annyi szemben fog tükröződni Szenteste!